Hogyan formálja a természet iránti együttérzés a felelős turisták viselkedését?

A Frontiers in Psychology folyóiratban 2026. január 5-én megjelent tanulmány a természeti örökségi turizmus kontextusában azt térképezte fel, hogyan befolyásolják a turisták természetről és kulturális környezetről alkotott benyomásai azt, hogy mennyire éreznek együtt a természettel – és ebből fakadóan mennyire hajlandók felelős viselkedésre.

A tanulmány egyik legérdekesebb üzenete, hogy a felelős turista-viselkedés sokszor nem ott kezdődik, hogy „tudom, mit kellene tennem”, hanem ott, hogy mit érzek a hely iránt, ahol járok.

Először is: számít, hogyan látjuk a tájat és a helyi értékeket.
Azok a látogatók, akik a természeti környezetet szépnek, értékesnek, „megőrzésre érdemesnek” érzékelték, és a hely kulturális elemeire is nyitottak voltak (például a helyi történetekre, hagyományokra, örökségre), könnyebben alakítottak ki egyfajta belső kötődést. Ez a kötődés nem feltétlenül nagy szavakban jelenik meg, inkább abban a finom érzésben, hogy „jó itt lenni, vigyázni akarok rá”.

Másodszor: ez az érzelmi kapcsolódás kézzelfogható döntésekké válik.
A kutatás szerint a természet iránti együttérzés (az a belső késztetés, hogy ne ártsunk, sőt inkább óvjunk) erősen összefügg azzal, hogy a turisták felelősebben viselkednek. Ez jelenthet egészen hétköznapi dolgokat: kevesebb szemetet hagynak maguk után, jobban figyelnek a szabályokra, kímélik az élővilágot, és tudatosabban választanak szolgáltatást. A tanulmány külön kiemeli, hogy ez a felelősség a „nem pénzügyi” döntésekben éppúgy megjelenhet (viselkedés, szabálykövetés), mint a „pénzügyiekben” (például helyi, fenntartható termékek és szolgáltatások preferálása).

Harmadszor: a természetben átélt „kiszabadulás” és „rácsodálkozás” felerősítheti ezt a hatást.
Amikor egy utazás tényleg kiszakít a mindennapi ritmusból, és van benne valami „wow-élmény” – egy kilátópont, egy csendes erdőrész, egy különleges természeti jelenség –, az a kutatás alapján nem csak emlékezetesebb élménnyé teszi az utat, hanem növelheti a felelős viselkedés valószínűségét is. Magyarán: a jó értelemben vett elmélyülés és rácsodálkozás gyakran együtt jár azzal, hogy a vendég óvatosabban, tiszteletteljesebben van jelen a helyen.

A tanulmány rámutat, hogy a látogatók felelős viselkedése nem csupán szabad akarattól függ, hanem pszichológiai folyamatokon keresztül alakul:

• azok, akik jobban „kapcsolódnak” a természethez,

• akik átérzik annak értékét és sérülékenységét,

• és akik számára a természet élménye több mint puszta látványosság,

– sokkal inkább hajlandóak olyan döntéseket hozni, amelyek hosszú távon támogatják a fenntartható desztinációkat. 

Ha a kutatás üzenetét egy mondatban kellene összefoglalni: a felelős viselkedést nem csak szabályokkal lehet „kikényszeríteni”, hanem élményekkel és történetekkel lehet „kiváltani”. Vagyis: ha a vendég valóban kapcsolódik a helyhez, nagyobb eséllyel vigyáz is rá.

Utazóként ritkán úgy indulunk el egy kirándulásra vagy nyaralásra, hogy „fenntarthatóan szeretnék viselkedni”. Sokkal inkább azt keressük, hogy jól érezzük magunkat, kikapcsolódjunk, feltöltődjünk, és valami maradandó élménnyel térjünk haza. A kutatás szerint azonban éppen ezek az élmények azok, amelyek észrevétlenül formálják azt is, hogyan bánunk a hellyel, ahol vendégek vagyunk.

Lássuk mindezt tehát gyakorlati oldalról: 

A tanulmány egyik legfontosabb felismerése, hogy a vendég nem passzív szereplő. Minden látogatás – még egy rövid kirándulás is – nyomot hagy. Jó hír viszont, hogy pozitív nyomot is lehet hagyni, anélkül, hogy lemondanánk az élményekről.

Ha egy hely segít megérteni az értékeit, teret ad a rácsodálkozásra, és emberi módon szól hozzánk, akkor vendégként sokkal természetesebbé válik, hogy vigyázunk rá. Nem azért, mert „fenntartható turizmust csinálunk”, hanem mert jó érzés részei lenni valaminek, ami értékes.